Potenciazavarok

A potenciazavar okát többnyire nem „ott” kell keresni

Merevedési zavar hátterében meglepően sokféle helyzet állhat és ezek között csak ritkán szerepelnek a nemi szervek direkt kórképei. A megoldás ugyanakkor egy jó orvos segítségével korántsem lehetetlen feladat.

Mit nevezünk potenciazavarnak?

A potenciazavarnak a pénisz azon merevedési zavarait nevezzük (ide értendő a létrejötte és annak fenntartása is), amelyek tartósan fennállnak, és gátolják a kielégítő szexuális élmények létrejöttét. Bár potenciazavar fiatalabb korban is előfordul, a középkorú- és idősebb férfiak között a leginkább jellemző. A különböző kutatások szerint a 20-30 éveseknél 5-7%-os a probléma előfordulási aránya, ám ez szám a középkorúak esetében közel 50 százalékra nő.

Mi okozhatja a potenciazavart?

Fiatalabb korban általában lelki okok (szorongás, stressz, teljesítménykényszer) áll a merevedési zavar mögött, illetve az ekkor megmutatkozó genetikai, fejlődési rendellenességek. Ugyanakkor negyven év felett már inkább a szervezet általános állapotára és a korábbi helytelen életmód következményeire kell gyanakodni és nem a nemi szerv betegségeire. Ezek lehetnek például a mozgásszegény életmód, elhízás, szedett gyógyszerek mellékhatásai, dohányzás, mentális hátráltató tényezők, de akár komolyabb betegségek is állhatnak a háttérben, mint a szív és érrendszeri problémák, cukorbetegség, hormonális zavarok, kismedencei kórképek. Nem ritka, hogy a merevedési zavar hosszútávú jelenléte már önmagában lelki problémákhoz vezet, súlyosbítva a meglévő helyzetet. A potenciazavarral küzdő személynek ilyenkor megrendül a férfiasságba vetett hite, ez stresszhez, zárkózottsághoz, visszahúzódáshoz vagy ingerültséghez vezethet. Természetesen ezek a lelki tünetek tovább súlyosbíthatják a problémát Ugyanígy ronthatnak a beteg állapotán a bizonytalan forrásból, többnyire illegálisan beszerzett potencianövelők esetleges mellékhatásai is.

Hogyan diagnosztizálható a potenciazavar?

A merevedési zavarokat többnyire nem a férfi párzószervvel kapcsolatos kórképek okozzák, a meglévő diszfunkció inkább egy átfogó gondra figyelmeztet. Ennek ellenére a diagnózis felállításakor először a pénisz esetleges sérüléseit vagy elváltozásait vizsgálják meg, majd a kismedencei szervek vizsgálata következik. Ha a nemiszervek rendben vannak, akkor a hormonszintet és a keringési rendszert is kivizsgálják

Hogyan kezelik a potenciazavart?

Amennyiben a szervi elváltozások vagy problémák kizárásra kerülnek, tovább keresik a valódi kiváltó okokat. Az esetek döntő többségében a kezelés inkább ezeknek a felszámolására irányul. A keringési rendszer betegségei vagy a mentális gondok kezelése többnyire a merevedési problémákon is segít. Az egészségesebb táplálkozás és -életmód, a több mozgás, a dohányzás elhagyása és az alkohol, valamint gyógyszerfogyasztás csökkentése általában jótékonyan hat.

Mivel a potenciazavar hátterében – különösen idős korban – állhat a vérellátás csökkenése is, így itt az Affidea Férfiegészség Központban előszeretettel alkalmazzuk a gyógyítás egyik lépéseként a Kriston Andrea által kifejlesztett férfi gáttornát is. A központban megtanulható és gyakorolható, néhányperces mozdulatsor éppen a gátizomzat (végbél és a herék közötti terület) vérkeringésének javítását célozza. A torna otthoni folytatása az esetek nagy százalékában néhány hét alatt látványos eredményt hoz. Az ereket károsító kórképeknél a radikális lökéshullám terápia hatékony lehet, amely a merevedések erősségét javítja.

Ha ön is merevedési problémákkal küzd, akkor jelentkezzen urológiai szakorvosi vizsgálatra!

Kapcsolat

Affidea Férfiegészség Központ

1112 Budapest, Sasadi út 184.

Nyitvatartás:

Hétfő: 12:00-20:00
Kedd, péntek: 8:00-16:00
Szerda, csütörtök: 8:00-20:00
Szombat-Vasárnap: Zárva

Időpontfoglalás és információ

Tel: +36 1 599 9399
E-mail: men@affidea.hu